Felkészültél a saját olimpiádra?

Üdvözlöm az új olvasóimat, akik a nyári szünet alatt csatlakoztak és a régebbi olvasóimat is!
A szabadság alatt jó néhány érdekes, izgalmas és hasznos téma gyűlt össze, melyet most már a szokott keddenkénti rendszerességgel szeretnék megosztani az olvasóimmal.

De hát ma nem is kedd van!

A mai egy extra rendkívüli kiadás, melynek két apropója is van:

  1. Ma kezdődik az olimpia
  2. Elindult a jelentkezés a következő 21 napos online tanfolyamra

Mi a közös ebben a 2 dologban?

Látszólag semmi. Mégis, amikor az olimpiára készülő sportolókat hallgattam, nagyon megfogott az a dolog, hogy mikor is kezdték már el a felkészülést.
Tudtad, hogy a legtöbb sportoló már hónapokkal ezelőtt elkezdte a felkészülést? Erre az egy eseményre időzíti a legjobb formáját.
Lehet, hogy csak egyetlen "fellépése" lesz például egy egyéni versenyzőnek, mégis erre készül már fél éve. A kisebb versenyeken csiszolja a technikáját, előkészül a NAGY megmérettetésre.

Mi ebből a számunkra a tanulság?

Több fontos dolgot is elleshetünk a hozzáállásból. Amit mindenképpen érdemes ebből megtanulnunk, hogy előre kell terveznünk akár hónapokkal is.
Nem szabad arra gondolni, hogy most épp nincs sok sürgős munka, ezért minek is tervezzünk. Aztán, amikor eljön az év végi hajrá, akkor meg már nincs időnk tervezni, és így csak sodródunk az árral, küzdünk a feladatainkkal.
Naná, hogy ekkor már nem a FONTOS, hanem a SÜRGŐS feladatokat végezzük el. Naná, hogy ilyenkor nem érünk rá tervezni és kapkodunk, idegeskedünk.

Képzeld el, hogy milyen eredményt érne el az a sportoló, aki szintén így gondolkodna. "Ráérek még keményen edzeni, nem nézem meg ezt az oktatófilmet, hiszen mostanában nem lesz verseny."
Aztán közeledik a nagy esemény és érzi, hogy most már keményebben kellene dolgozni. De amikor nekiállna, akkor jön egy csomó "nem várt" esemény: - orvosi vizsgálatok, papírok intézése, megbeszélés az utazásról, egyeztetések, mindenféle elintézni való, ...

Szerinted nyugodtan tudna így indulni a géppel? Szerinted sikeres lenne az olimpiája?

Én nem hiszem.

És itt találkozik a két dolog, ami miatt most, muszáj megírnom neked ezt az extra kiadást.
Szeretném, ha Te nem járnál így. Jó tudom, nem indulsz az olimpián, de vannak időszakok nálad is, a cégedben is, amikor kicsit lazábbra veheted a dolgokat és van, amikor meg akkora a hajtás, hogy alig bírod. Kapkodsz, idegeskedsz, egyszerre több dolgot próbálsz csinálni, persze ilyenkor nem mindig a legjobb minőségben.

Most gondolom a lazább időszak van, így nem aggaszt ez a dolog. De mi lesz néhány hónap múlva?

Tudod már, hogyan kezeled idén az év végi hajrát? Milyen kampányt szervezel karácsony előtt, hiszen akkor tudod eladni a legtöbb terméket? És ha sikerül a kampány, hogyan biztosítod a folyamatos ellátást? Ha nem sikerül a kampány van "B" terved?
Egyáltalán mennyi időd lesz majd ezekre a dolgokra, ha nem készülsz fel előre, ha a sürgős feladatok elnyomják a fontosakat, ha nem készítesz terveket?

Ebben szeretnék neked már most, időben segíteni. Egyrészt felhívom a figyelmed erre a problémára, másrészt szeretnék segíteni is abban, hogy zökkenőmentesebben, tervezettebben sikerüljön a szezon. Szeretném, ha karácsonykor valóban a családodra tudnál koncentrálni és nem az utolsó napok rohanását, pihened ki az ünnepek alatt.

Hogyan tudok ebben segíteni neked?

Még időben, azaz a szezon előtt felkészítelek arra, hogyan szervezd jobban a munkádat, céged, az életed. Olyan módszereket és eszközöket adok a kezedbe, mellyel urrá tudsz lenni a káoszon, még mielőtt kialakulna. Segítek abban, hogyan tudd az idődet, napodat jobban szervezni, és így hatékonyabban dolgozni, vagy plusz szabadidőhöz jutni.

Még időben, ugyanis 2008. szeptember 2-án indul az új 21 napos időgazdálkodás tréning. Így szeptember végére már megszerzed azt a tudást, amivel zökkenőmentesebben tudod levezényelni az év végi kampányodat, sőt a gyakorlatok segítségével már a tanfolyam alatt elkezdődik ez a folyamat.
A tanfolyam alatt, és utána még 6 hónapig személyesen segítek neked abban, hogy kialakítsd az új, hatékonyabb rendszeredet.

Ez egy online tanfolyam, amit kényelmesen otthon vagy munkahelyeden is végezhetsz. Emiatt viszont nincsenek olyan extra költségek, mint a terem bérlet, étkezés, szállás, ... Így ugyanazt az értéket lényegesen kedvezőbben kaphatod meg.

A tanfolyam ára 42 000 Ft+áfa.

Jelentkezéshez kattints ide!

A tanfolyam 30 fővel indul. Amennyiben meg van a 30 rendelés, lezárom a jelentkezést.

"... Ma már kifejezetten jól esik, ha végiggondolom, mi mindent tudtam azóta elvégezni.
Az, ami másnap rám vár, korábban stresszelt, most inkább érdekel, hogyan oldom majd meg. ..." tovább ->

Máthé Judit
Melrose Place kft.

További kellemes nyaralást és jó szurkolást kívánok minden olvasómnak!
Töltsd hasznosan és kellemesen a nyarat! És ne feledd, ha az év végi hajrát már könnyebben akarod átvészelni, akkor ezt most megalapozhatod egy új módszer segítségével! Ha bármi kérdésed van a tanfolyammal kapcsolatban, keress meg e-mailben vagy írd meg a itt a blogon egy észrevételben!

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről