Az agyad felszabadítása 1. rész

A nemszeretem dolgokról volt már szó, de hát annyi van belőlük :), úgyhogy megint erről kell írnom. Legutóbb a nagy, nehéz, de fontos nemszeretem dolgokról volt szó, melyek gátolták a fejlődésedet.

Remélem néhánytól már megszabadultál! Ha nem, akkor érdemes újra elolvasnod az erről készült a bejegyzésemet.

Vannak, még alattomosabb nemszeretem dolgok is, amik kisebbek ugyan, de sok van belőlük, és így a negatív hatásuk elég nagy lehet. Ezek a dolgok, ráadásul nem csak a munkával kapcsolatosak, hanem az otthoni teendőkkel, vagy barátainkkal. Mondok is néhány példát, hogy értsd, miről beszélek:

- A karácsonyra kapott kép felszögelése.
- Rendrakás a szerszámok között.
- Egy barátnak tett ígéret.

Ugye neked is van számos ilyen kis apró-cseprő feladatod, ami ugyan önmagában nem jelentős, de azért ott motoszkál a fejedben, időről-időre figyelmet követelve.
Eszedbe jut, ha ránézel, ha elmész mellette. Valójában nem csak ekkor, hanem mindig ott van és foglalja az értékes gépidőt az agyadban. Időnként agyunk előveszi ezeket, akkor is, amikor aztán tényleg nem érünk rá ezekkel foglalkozni. Ilyenkor akár fejfájást is okozhatnak.

Mit tehetünk?

A megoldás 3 lépésből áll:

  1. Először is fel kell ismernünk, össze kell gyűjtenünk minden ilyen dolgot.
  2. Döntenünk kell. Meg akarjuk-e egyáltalán ezt oldani?
  3. Ha nem, akkor zárjuk le ezt a kérdést, ha igen, akkor ütemezzük be.

Szánj rá, egy kis időt, hogy végiggondolod ezeket a dolgokat. Hangsúlyozom, hogy itt nem csak közvetlenül munkával kapcsolatos teendők jöhetnek számításba, sőt elég sok emberekkel kapcsolatos teendő is felmerülhet.
Azt tanácsolom, hogy egy papírra írd fel ezeket a dolgokat. Ez a papír néhány hétig mindenhol legyen nálad, mert ezek a nemszeretem dolgok néha nagyon el tudnak bújni, de aztán egyszercsak teljesen váratlanul előjönnek. Ilyenkor kell lecsapni rájuk.

A döntés nem mindig egyszerű, de meg kell hozni minden egyes ilyen dolognál. Ezt a döntést azonnal meghozhatod, amikor előjött és felírtad a lapra, de talán jobb, ha csak felírod és majd nyugodt körülmények között nézed át egyben ezt a listát.

Ha úgy döntesz, hogy nem teszed meg ezt a dolgot - van ilyen is - akkor zárd le a témát véglegesen. Ha van valami fizikai kötődés, akkor jobb, ha attól meg is szabadulsz.
Gondold végig jól, és dönts határozottan! Ha egyszer úgy döntöttél, hogy nem, akkor NEM, nincs visszaút.

Ha végigmentél a listán és kihúztad azokat, amikkel a továbbiakban soha nem foglalkozol, akkor a következő lépés, hogy válassz ki egyet közülük.
Végülis teljesen mindegy, hogy mi alapján, itt nem érdekes az, hogy a legnehezebbet válaszd, inkább az a fontos, hogy most tudd megcsinálni.
Azaz ha otthon vagy, akkor egy olyat válassz, amit ott tudsz megcsinálni. És akkor ugye világos, hogy mi a következő teendő? Rakd zsebre a listádat, vegyél egy mély levegőt és csináld meg a kiválasztott feladatot.

Hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről